Szerető lélek

Egy telefonos beszélgetés margójára

Úgy várta a telefonos konzultációt, mint tinilány az első randit. Pedig tudta, hogy biztosan lesz nehéz része is. Nagyon büszke volt magára. Végre látta, hogy mennyi mindent elért, látta, hogy van eredménye a befektetett munkájának, még ha nem is kapott annyi visszajelzést, mint amennyit szeretett volna. Illetve nem onnan, ahonnan várta. De ettől függetlenül is… Tovább »

Siettetni azt, ami úgyis eljön?

Ezek a gondolatok már régóta érlelődnek bennem, mert sokan már január végén tavaszt hívogattak, miközben még általános iskolában megtanultuk, hogy a téli hónapok: december, január, február. Igen, a február is. Jó esetben ennek a hónapnak a végén bújik elő a hóvirág, aztán lassan a tőzike és a nárcisz is nyitogatják szirmaikat. De addig még várni… Tovább »

Elfogadni

Van olyan dolog az életedben, amivel elégedetlen vagy? Biztosan. Tudsz rajta változtatni? Ha igen, tedd meg. Ha nem, fogadd el. Tudom, hogy nem egyszerű. Tudom, mert régen én is képtelen voltam rá. Sokszor még most sem sikerül. De törekszem rá. Sok olyan dolog van, amin nem tudunk változtatni: a testalkatunk, a párunk, a főnökünk, néha… Tovább »

A lelki teherről

Találtam egy nagyon érdekes írást. Tulajdonképpen ugyanezt gondolom, bár lehet, hogy néhol finomabban fogalmaztam volna. 🙂 Hiába, nőből vagyok. 🙂 Olvasd el: https://utonvagy.cafeblog.hu/2014/11/18/a-csomagom-is-nehez/ Joci írása mindent összefoglal. Minden a mi értékelésünktől függ. És ettől függ az is, hogy mire hogyan reagálunk. Érdemes elgondolkodni rajta.... Tovább »

Magány

A világ egyik legrosszabb érzése. És mégis sokan átélik anélkül, hogy tennének ellene. Azért tartom rosszabbnak, mint az egyedüllétet, mert ezt nem magunk választjuk. Egyedül lenni néha nagyon jó, és azt gondolom, szükséges is ahhoz, hogy a gondolatainkat, érzéseinket képesek legyünk rendezni. Saját döntésünk alapján elvonulunk, hogy egyedül legyünk (néha csak a wc-re, ha más… Tovább »

Déja vu

Biztosan neked is volt már déja vu-d. Tudod, amikor valamiről úgy érezted, hogy ez már egyszer ugyanígy megtörtént. Elgondolkodtál valaha, hogy ez miért is lehet? Elmesélek egy történetet. Volt egy lány és egy fiú. Sok ember csodálkozására, néhányuk rossz érzése ellenére egy pár lettek. Sokáig együtt voltak, míg egyikük rájött, ez így nem működhet tovább. … Tovább »

Gnothi seauton

“Ismerd meg Önmagad!” Szókratész tanácsát mindenkinek meg kellene fogadnia, aki egy kicsit szeretné jobban megérteni, ami a világban történik. Az előző bejegyzésben már írtam erről Szepes Mária tanításai kapcsán. Önmagunk megismerése az egyik legnehezebb feladat – hangzik az elcsépelt mondat. Aki még nem próbálta, lehet, hogy csak legyint rá, aki nekiállt, az már tudja, hogy… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!