Végre jutott egy kis ideje magára. Ilyenkor szokott “wellnesselni”: egy kád habos víz, arcmaszk, pihenés. Elgondolkodott, hova is jutott. Kerek születésnapot ünnepel idén, így akaratlanul is számot vetett az eddigi életével. A rokonok, nagyszülők életkorát elnézve, ha minden rendben megy, akkor nagyjából félúton van.
Azt mondják, hogy az ötven az új negyven. Ő még a “régi” negyvennél tart. Mosolyogva néz végig az eltelt néhány évben a fürdőben megjelent eszközökön: arctisztító, ilyen-olyan kencék, gondosan kiválasztott sampon és balzsam. Olyan dolgok, amikről soha nem gondolta volna, hogy használni is fogja. Ahogy azt sem hitte, hogy egy kád víz lesz a legjobb menedéke. Merthogy a szépészeti termékek mellett ott vannak a két gyerkőchöz tartozó dolgok is. Ők pedig jobbára csak ilyenkor hagynak neki egy kis időt.
Sok minden történt, és be kell látnia, hogy az élete egyáltalán nem úgy alakult, ahogy elképzelte. Viszont jól érezte magát a bőrében függetlenül attól, hogy mennyi mindent kellett újraterveznie.
Mindig kilógott a sorból, hol kevésbé, hol jobban. Mostanra megtanulta ezt a helyén kezelni. Nem volt egyszerű.
A második házasságában él, a gyerekek is ebből a kapcsolatból születtek. Kacskaringós úton jutott el idáig. Sok álma nem teljesült,még többet lecserélt vagy átalakított. Kitartóan dolgozott magán: először muszájból, mert kellett a vizsgáihoz, aztán később magától, mert érezte, hogy sokkal több van benne, mint ami ki tud jönni. Nem adta fel, pedig voltak bitang nehéz időszakok. Tudta, hogy a férjére számíthat, tudta, hogy bírja azt az erőt, ami a tervei megvalósításához kell. Utóbbit nem mindig tudta ugyan előkotorni, de biztos volt benne, hogy ott van.
Szerencsére megtalálta azokat az embereket, azokat a közösségeket, ahol önmaga lehet, ahol nem kell attól félnie, hogy a máshogy gondolkodása miatt hülyének nézik. Rájött arra, hogy ebből az átlagtól eltérő gondolkodásból hogyan és milyen sokat profitálhat.
A kádban fekve azon gondolkodott, hogy a jelenlegi helyzetet hogyan fogja tudni kezelni. Sokat higgadt, ebben segítettek neki azok az emberek, akik hasonlóan máshogy gondolkodóak. Ugyanakkor a bizonytalanságot még mindig nehezen viseli. Most inkább kivár. De tudja, mit akar, és tudja (többnyire), hogy el is fogja érni.
Egy pillanatra kikapcsolt az agya, csak volt a habokban. Amikor újra képes volt fókuszálni, elmosolyodott. Hálás volt azért, hogy ott van, ahol. Vannak céljai, tervei, egészen kis lépésekre lebontott listái. Tudja, hogy mit akar elérni, és tesz is érte. Boldogan elmosolyodott, majd válaszolt a fürdőbe robbanó gyerekek kérdéseire.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: