A vonaton menetiránynak háttal ülök és nézem az elhaladó tájat. Épületek, járművek, egy folyó felette híddal, erdők, mezők egyvelege szalad el a szemem előtt és veszik a távolba.
Mennyi mindent hagytam már magam mögött: helyek, kapcsolatok, emberek. Mindegyikük adott valamit: volt, aki önállóságra tanított; volt, aki arra, hogy csak magamban bízhatok. De olyan is akadt, aki megmutatta, hogy önmagamért is szerethető vagyok.
Sok leckét megtanultam, de ezek nélkül nem az lennék, aki ma vagyok. Minden lépésre, pofonra, esésre, felállásra szükség volt ahhoz, hogy ez a mai ÉN megszülessen. Aki tulajdonképpen csak pillanatokig él, hiszen minden újabb tapasztalás változtat, formál rajta, így a tegnapi, a mai és a holnapi énem csak nyomokban hasonlít egymásra.
Nyomokban, mert az alap adott (gondoltam ideig), csak a felépítmény változik. Aztán rájöttem, hogy néha az alaphoz is hozzá kell nyúlni, de mindig csak óvatosan. Mert néha bizony komoly javítanivaló van rajta. Eddig még nem tört teljesen darabokra, bár azért vannak rajta egész komoly változások. Most úgy érzem, stabilabb mint korábban. De azt hiszem, sokkal több változást lehet rajta eszközölni, mint eddig hittem.
Mert hiszem, hogy a változás fontos és jó dolog. E nélkül nincs fejlődés. De nagyon lényeges, hogy tudatosan kövessük a változásokat, mert ha szabadjára engedjük őket, nem biztos, hogy jó irányba visznek. Viszont ellenállni sincs értelme, hiszen körülöttünk is minden változik, és nekünk alkalmazkodnunk kell, különben életképtelenné válunk.
Kinézek ismét: a fejünk felett repült el egy gólya. Ez az időszak nekik is az alkalmazkodásról szól, hiszen lassan indulnak Afrikába. Itt pedig a nyár végével szépen lassan pihenésre készül a természet: A fák színt váltanak, hogy a sárga, piros, bordó, barna ezernyi árnyalatát mutassák meg a világnak. Később aztán tarka lombruhájukat levetve takaréklángon készülnek a tavaszi ébredésre.
Kicsit nekünk is le kellene lassulnunk néha, hogy át tudjuk gondolni az életünkben történteket. Sokan igyekeznek annyi élményt beleszuszakolni az idejükbe, hogy szinte élvezni sem tudják, de a pipa megvan: “Ezt is megcsináltam”. De vajon mennyi marad meg ezekből az “élményekből”? Mennyi tapasztalattal lesznek gazdagabbak? Mert ahhoz türelemre és nyugalomra lenne szükség.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: