Szerető lélek

Beszélgetés egy idegennel II.

– Emlékszel még, amikor a „másik félről” beszélgettünk?

– Igen.

– Mesélj még róla!

– Mit szeretnél tudni?

– Milyen érzés szeretni valakit?

– Nagyon jó és nagyon rossz.

– ???

– Jó, mert úgy érzed, repül veled a világ és minden sikerül, és rossz, mert néha nagyon tud fájni.

– De miért?

– Azért, mert ha igazán szeretsz valakit, akkor nem telepedhetsz rá. Nem tölteheted minden idődet vele, mert ez egyikőtöknek sem jó.

– Miért? Nem az a lényeg, hogy minél többet vele lehess, ha egyszer szereted?

– De igen, de neki is van saját élete is, saját barátai, saját dolgai, amikről nem biztos, hogy be akar számolni neked. És nem is köteles neked mindent elmondani.

– Ezt nem értem.

– Nem kell a másiknak mindent elmondani, mert lehet, hogy nem érdekli, vagy esetleg túlságosan zavarja. Kell hagyni, hogy járhassa a maga útjait, egyedül, különben azt fogja érezni, hogy nem kap melletted levegőt.

– Attól, hogy szereted?

– Igen.

– Akkor a szerelem mégsem olyan jó érzés, mint amit korábban mondtál.

– Tudod, egy dolgot sok szempontból lehet nézni. Ez is egy szempont. A szerelem ugyanakkor a legcsodálatosabb dolgokat képes adni az embernek.

– Például? Ennyi rossz után kell, hogy legyen benne valami jó is, különben nincs értelme.

– Igazad van. De hidd el, a szerelemben több a jó dolog, mint a rossz. Amikor igazán szerelmes vagy, azt érzed, bármit meg tudsz tenni, nincs lehetetlen, mindent rózsaszínben látsz, két méterrel a föld felett közlekedsz, mert annyi jót ad ez az érzés. De ez nem tart örökké.

– Ezt hogy érted?

– A szerelem is elmúlhat. Akkor véget ér valami. De ez a lángolás, amiről az előbb beszéltem, nem tart egy életen át. Szépen megszelídül, és a tiszteletnek, szeretetnek, bizalomnak egy különleges egyvelege lesz belőle.

– És ez mire jó?

– Azzal az emberrel, akivel így megszelídül a szerelem, az embernek nagy esélye van arra, hogy együtt tudják leélni az életüket. De még ez sem jelenti azt, hogy örökre együtt maradnak.

– Miért? Ez az egész olyan bonyolult!

– Igazad van, bonyolult dolog ez. De nincs semmi, ami egyszerű lenne. Előfordulhat, hogy az, akit a másik felednek gondoltál, úgy érzi, mégsem te vagy az igazi, és mást keres. De ez nem jelenti azt, hogy végleg vége lenne mindennek. Van egy mondás: Ha igazán szereted a másikat, akkor képesnek kell lenned arra, hogy elengedd. Ha ő igazán szeret téged, úgyis visszajön hozzád, ha nem, soha nem is volt igazán a tiéd. Ha ott akarnak téged hagyni, ezt a legnehezebb megtenni, de meg lehet. Az ember egy kicsit belehal, de ha tényleg szereted, akkor elengeded, hogy ő önszántából jöjjön vissza hozzád. Ha visszatér, elmondhatod, hogy tényleg megtaláltad a másik feledet.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!