Gnothi seauton

“Ismerd meg Önmagad!”

Szókratész tanácsát mindenkinek meg kellene fogadnia, aki egy kicsit szeretné jobban megérteni, ami a világban történik.

Az előző bejegyzésben már írtam erről Szepes Mária tanításai kapcsán.

Önmagunk megismerése az egyik legnehezebb feladat – hangzik az elcsépelt mondat. Aki még nem próbálta, lehet, hogy csak legyint rá, aki nekiállt, az már tudja, hogy valóban az. Hiszen mindenkinek vannak jó és rossz tulajdonságai is. De ki szeret szembesülni az utóbbiakkal? Persze, vannak emberek, akik rendszeresen ismételgetik önnön hibáikat, de leginkább azzal a céllal, hogy valaki megcáfolja őket, és megsimogassa az egojukat. Mert az ego nagy úr! Ő az, aki folyamatosan próbál mindig a legjobb képet elhitetni magunkkal, eltakarva hibáinkat, hiányosságainkat, azokat másokra vetítve.

Ha valakiben valamilyen tulajdonságot nem bírunk elviselni, mindig nézzünk mélyen magunkba: valójában saját magunkban nem tudjuk elfogadni azt! Idegesít a másik makacssága? Vajon nem magunk is azok vagyunk? Zavar a másik állandó panaszkodása? Mi mennyit panaszkodunk? Nézzünk először mélyen magunkba! Ha valaki nagyon felbosszant minket, akkor vizsgáljuk meg, vajon mi hogy állunk azzal a viselkedésmóddal? Nem lehet, hogy azért akadunk ki annyira, mert tulajdonképpen szembesülünk valódi önmagunkkal?

Önmagunk megismerése szép és nehéz. Számtalan erényt és hibát feltárhatunk magunkban. Ha ezeket képessé válunk elfogadni, megtanuljuk másokban is tolerálni, és megszűnnek a hozzájuk társuló erős érzelmek. Innen tudjuk, hogy jó úton haladunk.

Persze, ez a legkevésbé sem ilyen egyszerű! Mert mindig dolgozni fog az ego, a kisördög, hogy miért magammal dolgozzam, amikor a másik ilyen, olyan meg amolyan. Próbálja elterelni a figyelmünket, mert fél, hogy ha elfogadjuk magunkat úgy, ahogy vagyunk, akkor neki vége lesz. Mert nem lesz szükségünk rá, hogy szabályozzon minket. És ez így is van. De ettől még nem leszünk kevesebbek, sőt! Kinyílik számunkra a világ, felfedezzük annak sokszínűségét és szépségét. Mert nem korlátoz minket a kicsinyesség, amivel mindenki másban kerestük a hibát. Mert a hibát innentől kezdve az élet teljesen természetes velejárójának fogjuk tekinteni.

És nem akarjuk megváltoztatni a világot, hanem elfogadjuk olyannak, amilyen, és megtanuljuk a saját szerepünket benne.