“Vannak irigyek, szomorúak, vidámak, de halál nincsen, csak élet van, örök élet, átöltözés; mindig azt vesszük föl, ami nekünk jár, és azt vesszük föl, hogy segítsünk a másiknak, de, csak ha kérdez, ha kéri.”
“Tanulni kell, tanulni, tudni, megosztani.”
Halál nincsen – beszélgetés Szepes Máriával
Vannak emberek, akiknek kiemelt szerepük van a blog elindulásában (Figyelem! A válogatás teljesen szubjektív!). Szepes Mária az egyikük, számomra talán a legfontosabb. Kiskamasz korom elején olvastam először a Vörös oroszlán című művét, ami olyan mély nyomokat hagyott bennem, hogy azóta is újra és újra a kezembe kell vennem, és minden egyes alkalommal fedezek fel benne olyan dolgokat, amiket korábban nem.
Számomra ő egy hiteles tanító. Könyveiben olyan dolgokról ír, amelyek kaput nyithatnak önmagunk jobb megértése felé. Mert minden innen indul.
A változáshoz mindig magunkon kell először változtatnunk. Amíg mi mindent ugyanúgy csinálunk, addig hiába várjuk, hogy más eredménye lesz a tetteinknek. Ha képessé válunk változtatni magunkon akkor a körülöttünk lévő világ is máshogy fog reagálni ránk. Nem biztos, hogy ez számunkra mindig pozitív lesz. De erről majd legközelebb.
Szepes Mária szerint önmagunk megismerése a kulcs ahhoz, hogy az életünkön változtatni tudjunk, annak értelmét megfejtsük. Hát ismerjük meg önmagunkat!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: